“A gépek megbízhatóak és működtetésük nagyon egyszerű" - mondta. "Az egyenletes műtrágyaszórás nagyon fontos számunkra. Más gyártók műtrágyaszóróit is
megtekintettük, de végül úgy döntöttünk, hogy a Kverneland műtrágyaszóróját vesszük meg, a tárcsánkénti szórólapát-szám miatt”, mondja Peter. Majd folytatja: “Figyelembe vettük, hogy tárcsánként 8 szórólapát van, mely folyamatosabb műtrágyaszórást biztosít és egyenletesebb lesz a szórás így, mint a tárcsánként 2 szórólapáttal. Az előző műtrágyaszórónknál azt láttuk, hogy sok műtrágyát pocsékoltunk el, mert sok volt a szennyeződés a szórás során.
Intuitív vezérlés az IsoMatch Tellus GO terminállal
“Eddig csak a tárcsás műtrágyaszórónál használtuk az IsoMatch Tellus GO terminált, de a jövőben több Kverneland gépbe is szeretnénk beruházni, így az összes gépnél használhatjuk majd ezt a terminál. A terminál jól áttekinthető tervezésű, mely lehetővé teszi, hogy gyorsan megtaláljuk a menüben hogy mit szeretnénk. Az automatikus Ki/Be kapcsolási funkcióval a táblavégi fordulóknál sokat takaríthatunk meg a műtrágyán." Peter azt is elmondta nekünk, hogy teljesen reális, hogy a GEOSPREAD használatával még 10%-ot is megtakaríthatunk. Ezeknek a megtakarításoknak az oka hogy egyszer kell végigmenni a földeken és ezek után a szakaszvezérlés automatikusan végzi a feladatát, a szórógép önmagát állítja, így elkerülhetjük a kézi beállítást, ami azzal a kockázattal járhat, hogy a szórás indítása/elzárása a túl korai vagy túl kései lehet.
Warren, Új-Zéland
Gazdálkodó
Földterület mérete: 450 ha
Termesztett növények: búza, árpa, repcemag
Vicon RO EDW GEOSPREAD műtrágyaszóró
”Mivel az elmúlt év terméshozama igazán magas volt, úgy határoztunk, hogy megpróbáljuk megdönteni a világrekordot. A betakarításban részt vevő vállalatok, emberek és a megfelelő eszközök segítségével sikerült is elérni a célunkat.”
Az elmúlt idény során, Warren és Joy Darling, akik az Új-Zéland Déli-szigetén található Timaru tengerparti részén 450 hektáron elterelő gazdaságot vezetnek, 13,8 tonna árpát termeltek hektáronként, amivel könnyedén megdöntötték a korábbi, 12,2 tonnás világrekordot.
Még nagyobb pontosság és átfedés vezérlés
GEOSPREAD képes megnövelni a precíziót azáltal, hogy munkaszélessége 2 méteres, GPS-rendszerrel vezérelt szakaszokra bontható: ez nem szokványos tárcsás műtrágyaszóró esetében, és használatával elkerülhető a nagy átfedés, amely 24 méteres munkaszélességnél a szakaszok egyszeri ki- és bekapcsolásánál várható lenne, főként ék alakú területeken, mint ebben az esetben is. Mindez jelentősen hozzájárul a precízióhoz és műtrágyát is megtakaríthatunk.
Warren szerint a jó árpatermés három tényező függvénye: megfelelő talajélet, agronómiai ismeret és az éghajlat. A Vicon RO EDW GEOSPREAD az egyik olyan eszköz, amelyet csapatával a talaj állapotának javítására, illetve arra használtak, hogy a megfelelő időpontban a megfelelő mennyiségű műtrágyát szórják a talajra. „Arra törekszünk, hogy egyenletes legyen a műtrágya eloszlása az egész területen. Egyes részeken nincs szükség műtrágyára, más részeken nagyobb mennyiség szükséges. Célunk, hogy csökkentsük a ráfordítás költségeit, azonban még nem jutottunk el arra a szintre, hiszen vannak még olyan földterületek, ahol a tápanyageloszlás nem egyenletes."